Blog

Banyaerdő a KAP programban!

2022.09.12 04:53

Idén a Banyaerdőt, azaz konkrétan az Udvaron Szociális Szövetkezetet is lehet támogatni a Magnet bank Kap programjában. Hogy mi is a Kap program?

 

A Közösségi Adományozási Program (KAP) keretein belül a Magnet bank tulajdonosi köre minden évben lemond az adózott eredmény 10%-áról, majd annak rá eső részéről a Bank minden ügyfele maga rendelkezhet: Idén több, mint 50 szervezet és ügy került kiválasztásra, melyek három nagy téma köré szerveződnek.

https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol/blog/kap-2022-temak

Hogy miért támogassatok bennünket? Létrehoztunk egy társadalmi vállalkozást, melyben hátrányos helyzetű munkavállalók bevonásával egészséges, gasztronómiailag különleges termékeket állítunk elő. Mindezt tesszük úgy, hogy közben védjük és ápoljuk természeteti kincseinket. Ahhoz, hogy a kezdeményezésünk ne tűnjön el az egyre nehezedő gazdasági körülmények között, szükség van minden támogatásra. Közösségünk több fontos célt tűzött ki maga elé kímélhetjük ezek közül hátrányos helyzetűek foglalkoztatását és a természeti kincsek megóvását. Mindezt társadalmi vállalkozás formában kívánjuk elérni azaz nemcsak elméletben hanem gyakorlati vállalkozási tevékenységet is végzünk

Netbankos ügyfeleknek könnyű dolguk van: Csak lépj be a Netbankodba és a KAP felajánlásnál keress meg minket! - ez tényleg nem kerül semmibe.

Ismersz MagNet Bankos ügyfeleket? Ha igen, vidd hírét, hogy a #Közösségi_Adományozási_Program által most támogathatják az Udvarom Szociális Szövetkezet céljainak megvalósulását a rájuk eső banki nyereségrész 10%-ának felajánlásával! A támogatásra váró projektünk részletei itt olvashatóak: https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol/kap/2022

paypal A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.